„ÉLJ A LEHETŐSÉGGEL!”

E-001286/2015



   

 

  

Minőségpolitikánk

 

 

Farkas Ildikó Emlékverseny

2018.12.17.

Kellemes feladatnak tettünk eleget, hiszen egy régi kezdeményezést elevenítettünk fel iskolánkban. Pár éve Nagy Katalin tanárnőnk indította útjára, és idén, december 6-án rendeztük meg második alkalommal szeretett kolléganőnk emlékére a Farkas Ildikó német nyelvű szépolvasó versenyt. Hat diákot hívtunk meg erre az alkalomra a Ványai Ambrus Általános Iskolából, és hat tanuló indult a Gyulai Szakképzési Centrum Dévaványai Középiskolájából a megmérettetésen. Az Adventi időszakra hangolódva karácsonyi versekkel készültek a gyerekek. Mindannyian büszkék voltunk rájuk, hiszen előadásukon látszott, hogy sok energiát fordítottak a versek feldolgozására.

Mindenkit emléklappal és apró ajándékokkal jutalmazott a zsűri, így a díjazottak mellett sem tért haza senki üres kézzel.

Gratulálunk Fodor Pegginek és Nyilas Zsófiának, hiszen őket emelte ki a zsűri teljesítményükért!

A 11.C osztály két vendéglátós tanulója karácsonyi hangulatú vendégségre hívta a résztvevőket, ahol az izgalmak után minden elemózsia gazdára talált.

A zsűri tagjai és a felkészítő tanárok: Ignáczné Mészáros Éva, Szelei Gabriella, Nagy Katalin és Molnár Tünde voltak. Köszönjük lelkes munkájukat, reméljük, hogy jövőre ismét elfogadják meghívásunkat!


A szervezők

 

« Visszalépés