„ÉLJ A LEHETŐSÉGGEL!”

E-001286/2015



   

 

  

Minőségpolitikánk

 

 

Pénzügyi tudatosság hete a Harruckernben

2018.03.10.

Második alkalommal rendezi meg iskolánk a pénzügyi tudatosság hetét. Tanulóink oktatásában ezen a héten még nagyobb hangsúlyt kapott a pénzügyi és vállalkozási kultúra fejlesztése.

A tanórákon interaktív és játékos feladatok segítségével ismerkedhettek a vállalkozás mindennapi életével. A témahét a Pénz7 program sorozattal zárult melyen a 9.A szakgimnáziumi osztály vett részt.

 

A Pénz7 program ebben az évben 3fő részből áll, melyek a következők voltak:

1. Kreativitás és az üzleti ötlet
2. Az üzleti ötlet fejlesztése (6 gondolkodó kalap-módszerrel)
3. Befektetés és prezentáció

Az osztályt a pedagógusok 4 csoportba osztották, akik a nap első feladataként kreatív és humoros csoportneveket választottak maguknak. A tanulók aktívan és nagy lelkesedéssel vettek részt a foglalkozásokon.

Ez a témahét nagyon fontos és hasznos a fiatalok számára, hiszen nagyobb betekintést nyerhetnek a vállalkozások mindennapi világába.

A szakmai munkaközösség fontosnak tartja az ilyen jellegű programok szervezését és lebonyolítását, mert a résztvevő pedagógusok és diákok jobban megismerhetik egymást és sokat tanulhatnak egymástól. Mindezek mellet nagy hangsúlyt kap a csoporton belüli együttműködés és interakció illetve a diákok előadó képességének fejlesztése.

 

Uhrin Nóra
Szabó Mihály

Tovább

« Visszalépés