„ÉLJ A LEHETŐSÉGGEL!”

E-001286/2015



   

 

  

Minőségpolitikánk

 

 

Váltócsapataink sikere a II. Bográcsnapi Futóversenyen

2018.06.11.

Iskolánk a – GySzC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma – futást kedvelő diákjai 2018. június 2-án Gyomaendrődön a Bográcsnapi Főzőverseny kísérőprogramjaként második alkalommal megrendezett futóversenyen vettek részt.

Tavaly nagyon szép sikereket értünk el egyéni versenyszámokban, így az idén két csapattal is neveztünk a négy fős félmaraton váltóra.

Ragyogó napsütésben indultak neki a fiúk és lányok egyaránt, hogy teljesítsék egyénenként az 5250 méteres távot, és a csapat összteljesítménye 21 km legyen.

A jó hangulat, a kiváló versenyszervezés és természetesen a mozgás öröme igazi élménnyé varázsolta ezt a napot a résztvevők számára. Az első váltás már igazi szurkolótábor előtt zajlott, mivel a turisztika sportcsoport tagjai is megérkeztek, kerékpárokon jöttek a verseny helyszínére. A célba érés után a csapattagok befutóérmet, emléklapot és ebédre finom bográcsost kaptak.

Az eredményhirdetésen 10.D osztály váltója állhatott a dobogó legmagasabb fokára és vehette át az aranyérmet a szervezőktől.

A csapat tagjai: Csik Krisztina, Sárkány Tibor, Harmati Alex, Szurovecz Dániel.

A második helyezett lett: Medvegy Mara 11.C, Fehér Renáta 11.C, Papp Roland 12.E és Kuczbel Adrián 11.D osztályos tanulók alkotta váltó.

A sikereken felbuzdulva már azt tervezzük, hogy ősszel újabb utcai futóversenyre megyünk, remélhetően még több diákkal, még hosszabb távra.

 

Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna testnevelő

Galéria 

« Visszalépés