Hírek
Gyulai SZC
A TOLDI CÍMŰ FILMET AJÁNDÉKOZTÁK A GYULAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUMNAK
A járványügyi szabályok betartása mellett ünnepélyes keretek között adta át Gyula Város alpolgármestere, Kónya István a Gyulai Szakképzési Centrum főigazgatójának, Kovács Zsuzsannának a Gyulán forgatott Toldi című filmet elektronikus adathordozókon. A cen

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Lassan véget ér a szalagavató ünnepségek sorozata
Lassan véget ér a szalagavató ünnepségek sorozata a Gyulai Szakképzési Centrum által fenntartott szakképző intézményekben.
Oroscafe: Palotás Rajmund

Pörneki Attila: A második félév a versenyekről szól majd
Az első féléven sikeresen túl van a Gyulai Szakképzési Centrum, már elindultak a különböző szakmai versenyek is. A részletekről Pörneki Attila, a centrum főigazgatója adott tájékoztatást a Körös Hírcentrum stúdiójában.
Körös Hírcentrum

Műhelymunka a Gyulai Szakképzési Centrumban a fiatal felnőttek transzverzális készségeinek fejlesztési lehetőségeiről
A Gyulai SZC oktatóival egy műhelymunka keretében vizsgáltuk a fiatal felnőttek transzverzális kompetencia fejlesztési lehetőségeit (AL ADENDA) Ahhoz, hogy az összetett kihívásokkal küzdő, gyorsan változó világunkban eredményesen tudjunk eligazodni és alk
Marton Jószef (epale.ec.europa.eu)