Hírek
Gyulai SZC
Együttműködési megállapodás
A dél-alföldi régió fejlődését jelentősen befolyásolja a térségben működő oktatási és szakképző intézmények, centrumok, egyetemek munkájának színvonala, összehangoltsága.

A térség felemelkedésének egyik fontos eleme, hogy milyen lehetőségeket kapnak az oktatásban a térségben tanuló diákok.
Mindezek figyelembe vételével párbeszédet kezdeményezett a SZTE Mérnöki Kara és a Gyulai Szakképzési Centrum annak érdekében, hogy közösen együttműködve lehetőséget tudjanak nyújtani diákjaiknak, amellyel sikeresen eljuthatnak a diplomáig, elősegítve ezzel helyben maradásukat hogy tehetségüket elsősorban a szülőföldjük, ezen belül pedig a szűkebb közösségük gyarapítására fordítsák valamely vállalkozás vagy gazdasági szervezet, vállalat munkavállalójaként.
A párbeszédsorozat és egyeztetések eredményeképpen került sor az együttműködési megállapodás aláírására.
Az együttműködő felek kiemelten fontosnak tartják, hogy elősegítsék a Dél-Alföldi régióban élő fiatalok életkilátásainak javítását, ezért támogatni kívánják a piacképes szakképzettség megszerzését, melynek érdekében fontos feladatuknak tekintik a fiatalok érdeklődésének felkeltését a majdani elhelyezkedésüket biztosító mérnöki pályák iránt, valamint az általános természettudományi és műszaki ismeretterjesztés körülményeinek, és az iskolarendszerű képzés feltételeinek javítását.
Együttműködő felek elkötelezettek a régió gazdasági-társadalmi viszonyainak fejlesztésében, ezért támogatják a fiatalok szakirányú továbbképzését és a régióban történő elhelyezkedését. A támogatási rendszer kialakításának kezdeti lépéseként egymással összefogva törekszenek a mérnöki életpályamodell további fejlesztésére, a duális partnervállalati kör együttes szélesítésére, valamint ezáltal a képzési szinteken átívelő duális képzés támogatására. Ennek érdekében háromoldalú megállapodások megkötését kezdeményezik az ipar kiemelkedő szereplőivel.
GALÉRIA
Együttműködési megállapodás



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Mától új kisbusszal utazhatnak a Harruckern diákjai
A Gyulai Szakképzési Centrum ünnepélyes keretek között átadta a Gyulai SZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium részére az új személyszállító gépjárművét.
Gyulai SZC

Jógyakorlatok a Gyulai Szakképzési Centrumban
A Gyulai SZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium adott helyett a testnevelő oktatók szakmai fórumának, a jó gyakorlatok bemutatásának.
Gyulai SZC

ÚJ UTAKON DIÁKJAINK ÉRDEKÉBEN
Iskolánk csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz
Gyulai SZC