Hírek
SZC
Kiemelkedő versenyeredmények elismerése a Gyulai Szakképzési Centrumban
A Gyulai Szakképzési Centrumban 2016 óta hagyomány, hogy minden évben díjazzák azokat a tanulókat, akik az adott évben kiemelkedő eredményeket értek el nemzetközi, illetve országos tanulmányi, szakmai versenyeken, valamint elismerésben részesülnek az őket

2022. május 18-án került sor az Elismerő Ünnepségre, amelyen 37 diák és 18 oktató kiemelkedő munkáját jutalmazta a GYSZC.
Köszöntőjében Kovács Zsuzsanna főigazgató elmondta, hogy ezt a hagyományt minden évben folytatni kell, hiszen el kell ismerni azokat a diákokat, akik tehetségüket, felkészültségüket eredményesen bizonyítják a versenyeken, a felkészítő oktatóknak pedig megköszönte, hogy készek felkarolni a tehetséges diákokat.
A diákok és tanárok eredményességét idén is sok-sok kiemelkedő országos helyezés bizonyította a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen vagy az Ágazati és Ágazaton belüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak országos döntőjében. Megmérettetésre kerültek és jelentős sikereket értek el tanulóink az asztalos, postai üzleti ügyintéző, fodrász, vendégtéri szaktechnikus, húsipari termékgyártó, szakács szakmáktól a gyors-és gépírásig. Emellett nagyszerű helyezések születtek az Illéssy Gasztro kupán, az országos illemtani csapatversenyen, az EMMI Integrált Jogvédelmi Szolgálatának országos versenyén valamint kiemelkedő eredményt értek el diákjaink a nemzetközi szintű World Robot Olympiad-on és az Edu Robotics Cup nemzetközi versenyen.
A Gyulai Szakképzési Centrum díjazottjainak Kovács Zsuzsanna főigazgató és Simon István Tamás kancellár elismerő oklevelet és pénzjutalmat nyújtottak át.
GALÉRIA
Kiemelkedő versenyeredmények elismerése a Gyulai Szakképzési Centrumban



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Mától új kisbusszal utazhatnak a Harruckern diákjai
A Gyulai Szakképzési Centrum ünnepélyes keretek között átadta a Gyulai SZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium részére az új személyszállító gépjárművét.
Gyulai SZC

Jógyakorlatok a Gyulai Szakképzési Centrumban
A Gyulai SZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium adott helyett a testnevelő oktatók szakmai fórumának, a jó gyakorlatok bemutatásának.
Gyulai SZC

ÚJ UTAKON DIÁKJAINK ÉRDEKÉBEN
Iskolánk csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz
Gyulai SZC