Hírek
SZC
Országos Szakmai Nap a GYSZC-ben
2022. május 17-én a Gyulai Szakképzési Centrum adott helyet a „Rugalmas tanulási utak program” elnevezésű rendezvénynek.

A Szakmai napon részt vett az Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnökhelyettese Hudacsek László Péterné.
A rendezvényt Kovács Zsuzsanna a Gyulai Szakképzési Centrum főigazgatója nyitotta meg.
Labos Edit a GYSZC „Rugalmas tanulási utak” szakmai vezetője beszámolót tartott a GYSZC ezirányú tevékenységéről.
A programra az ország több pontjáról, kilenc Centrumból érkeztek. A mai nap célja az orientációs év és műhely iskola bemutatása volt. A résztvevők jó gyakorlatokkal és egymástól való tanulással bővítették tudásukat.
A szakmai napon egy országos projektvetélkedő kísérte melynek keretében a diákok bemutatták az „Élhető városok és fenntartható utak” elkészült munkáit.
A rendezvény mindenki megelégedettségére sikerrel zárult.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Mától új kisbusszal utazhatnak a Harruckern diákjai
A Gyulai Szakképzési Centrum ünnepélyes keretek között átadta a Gyulai SZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium részére az új személyszállító gépjárművét.
Gyulai SZC

Jógyakorlatok a Gyulai Szakképzési Centrumban
A Gyulai SZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium adott helyett a testnevelő oktatók szakmai fórumának, a jó gyakorlatok bemutatásának.
Gyulai SZC

ÚJ UTAKON DIÁKJAINK ÉRDEKÉBEN
Iskolánk csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz
Gyulai SZC