Ugrás a fő tartalomra

5700 Gyula, Szent István utca 38.


+ 36 66 / 561 421

Hírek


2023. nov. 29.
Gyulai SZC

    „Rugalmas tanulási utak” országos projektverseny Gyulán

    2023. november 16-án a Gyulai Szakképzési Centrum országos projektvetélkedőnek adott otthont, melyre az ország különböző pontjairól, Szombathelytől Nyíregyházáig 170 versenyző és felkészítő oktató érkezett. A versenyt a Második Esély Dobbantó, Orientáció,

    „Rugalmas tanulási utak” országos projektverseny Gyulán

    A vetélkedő témája: „Veszélyben a víz”- környezetvédelmi projekt készítése volt.
    A verseny előzményeként a csapatok eldönthették, hogy a megadott témát milyen formában fogják feldolgozni és bemutatni. A megvalósítás során készülhetett makett, prezentáció, könyv, bemutató füzet, plakát, játék, de akár színdarab is.
    A délelőtt folyamán a versenyzők szakmai zsűri előtt bemutatták pályamunkáikat, kísérő tanáraik pedig szakmai programon vettek részt.

    A bemutatókat követően a Centrum élményajándékaként DOTTO vonatos városnézésen vehettek részt a vendégek, melynek során megismerkedtek a helyi nevezetességekkel, melynek igen nagy sikere volt körükben.

    A megmérettetésen húsz csapat mérte össze az erejét, és minden csapat kiváló munkát végzett – hangzott el a szakmai zsűri értékelésében.
    Az első helyen a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum csapata végzett, pályamunkaként vízvédelmi társasjátékot készítettek.
    Második helyezett a Szegedi SZC Általános Iskola és Szakképző Iskola „Vízügyes” csapata lett, míg a harmadik helyet a Nyíregyházi SZC Bencs László Szakképző Iskola csapata nyerte el.
    A dobogós helyezések mellett hét különdíjat is kiosztott a zsűri.

    A verseny zárásaként a Nepomuki Szent János Vízvédő Lovagrend Nagymestere lovaggá avatta az első helyezett csapat három tagját és felkészítő tanáraikat.

    Útravalóként a szervezők elárulták a jövő évi verseny témáját is, mely a „Toldi pusztája” címet kapta.

    Pozitív visszajelzésként több csapat jelezte: jövőre is szívesen neveznének, eljönnének versenyezni, bemutatni projektjeiket Gyulára.

    GALÉRIA

    „Rugalmas tanulási utak” országos projektverseny Gyulán

    _B166223.jpg
    _B166228.jpg
    _B166206.jpg

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Lassan véget ér a szalagavató ünnepségek sorozata

    Lassan véget ér a szalagavató ünnepségek sorozata

    Lassan véget ér a szalagavató ünnepségek sorozata a Gyulai Szakképzési Centrum által fenntartott szakképző intézményekben.

    2025. febr. 10.
    Oroscafe: Palotás Rajmund
    Pörneki Attila: A második félév a versenyekről szól majd

    Pörneki Attila: A második félév a versenyekről szól majd

    Az első féléven sikeresen túl van a Gyulai Szakképzési Centrum, már elindultak a különböző szakmai versenyek is. A részletekről Pörneki Attila, a centrum főigazgatója adott tájékoztatást a Körös Hírcentrum stúdiójában.

    2025. jan. 29.
    Körös Hírcentrum
    Műhelymunka a Gyulai Szakképzési Centrumban a fiatal felnőttek transzverzális készségeinek fejlesztési lehetőségeiről

    Műhelymunka a Gyulai Szakképzési Centrumban a fiatal felnőttek transzverzális készségeinek fejlesztési lehetőségeiről

    A Gyulai SZC oktatóival egy műhelymunka keretében vizsgáltuk a fiatal felnőttek transzverzális kompetencia fejlesztési lehetőségeit (AL ADENDA) Ahhoz, hogy az összetett kihívásokkal küzdő, gyorsan változó világunkban eredményesen tudjunk eligazodni és alk

    2024. dec. 6.
    Marton Jószef (epale.ec.europa.eu)


    KIMIKK
    Beiskolázási tájékoztatóEFOP 3.1.9-17-2017-00001GINOP-6.1.3-17-2018-00021Gyulai Szakképzési Centrum A Gyulai SzC Székely Mihály Kollégium épületenergetikai felújításaKEHOP 5.2.10-2016KEHOP 5.2.2- 16-2016-00067Szechenyi 2020 HarruckernSzechenyi 2020 Versenyképes IskolaTájékoztató füzet az alapszamákról

      • SZC logo fehér
      • Gyulai Szakképzési Centrum

        5700 Gyula, Szent István utca 38.

      • Telefon: + 36 66 / 561 421

        E-mail: titkarsag@gyszc.hu

        OM azonosító: 203069

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/001654


      2025Gyulai Szakképzési Centrum